μάντις
Ancient Greek
Etymology
From μαίνομαι (mainomai, “I am mad, raving”).
Pronunciation
- (5th BC Attic): IPA: /mántis/
- (1st BC Egyptian): IPA: /mántis/
- (4th AD Koine): IPA: /mántis/
- (10th AD Byzantine): IPA: /mántis/
- (15th AD Constantinopolitan): IPA: /má̃dis/
Noun
μάντις (genitive μάντεως) m, third declension; (mantis)
Inflection
Third declension of μάντῐς, μάντεως
| Case / # | Singular | Dual | Plural |
|---|---|---|---|
| Nominative | μάντῐς | μάντει | μάντεις |
| Genitive | μάντεως | μαντέοιν | μάντεων |
| Dative | μάντει | μαντέοιν | μάντεσῐ(ν) |
| Accusative | μάντῐν | μάντει | μάντεις |
| Vocative | μάντῐ | μάντει | μάντεις |
| Case / # | Singular | Dual | Plural |
|---|---|---|---|
| Nominative | μάντῐς | μάντιε | μάντιες |
| Genitive | μάντιος | μαντίοιν | μαντίων |
| Dative | μάντῑ, μάντει | μαντίοιν | μάντῐσῐ(ν), μαντίεσῐ(ν), μάντεσῐ(ν) |
| Accusative | μάντῐν | μάντιε | μάντῑς, μάντιᾰς |
| Vocative | μάντῐ | μάντιε | μάντιες |