HungarianEdit

EtymologyEdit

From áll (to stand) +‎ -ag, patterned after Latin substo (exist) to substantia (essence). Created during the Hungarian language reform, which took place in the 18th–19th centuries.[1]

PronunciationEdit

  • IPA(key): [ˈaːlːɒɡ]
  • (file)
  • Hyphenation: ál‧lag
  • Rhymes: -ɒɡ

NounEdit

állag (plural állagok)

  1. consistence, consistency

DeclensionEdit

Inflection (stem in -o-, back harmony)
singular plural
nominative állag állagok
accusative állagot állagokat
dative állagnak állagoknak
instrumental állaggal állagokkal
causal-final állagért állagokért
translative állaggá állagokká
terminative állagig állagokig
essive-formal állagként állagokként
essive-modal
inessive állagban állagokban
superessive állagon állagokon
adessive állagnál állagoknál
illative állagba állagokba
sublative állagra állagokra
allative állaghoz állagokhoz
elative állagból állagokból
delative állagról állagokról
ablative állagtól állagoktól
non-attributive
possessive - singular
állagé állagoké
non-attributive
possessive - plural
állagéi állagokéi
Possessive forms of állag
possessor single possession multiple possessions
1st person sing. állagom állagaim
2nd person sing. állagod állagaid
3rd person sing. állaga állagai
1st person plural állagunk állagaink
2nd person plural állagotok állagaitok
3rd person plural állaguk állagaik

ReferencesEdit

  1. ^ Zaicz, Gábor. Etimológiai szótár: Magyar szavak és toldalékok eredete (’Dictionary of Etymology: The origin of Hungarian words and affixes’). Budapest: Tinta Könyvkiadó, 2006, →ISBN