iránytű

Hungarian edit

irány (“direction”) +‎ tű (“needle”)

iránytű (plural iránytűk)

Inflection (stem in long/high vowel, front rounded harmony)
	singular	plural
nominative	iránytű	iránytűk
accusative	iránytűt	iránytűket
dative	iránytűnek	iránytűknek
instrumental	iránytűvel	iránytűkkel
causal-final	iránytűért	iránytűkért
translative	iránytűvé	iránytűkké
terminative	iránytűig	iránytűkig
essive-formal	iránytűként	iránytűkként
essive-modal	—	—
inessive	iránytűben	iránytűkben
superessive	iránytűn	iránytűkön
adessive	iránytűnél	iránytűknél
illative	iránytűbe	iránytűkbe
sublative	iránytűre	iránytűkre
allative	iránytűhöz	iránytűkhöz
elative	iránytűből	iránytűkből
delative	iránytűről	iránytűkről
ablative	iránytűtől	iránytűktől
non-attributive possessive - singular	iránytűé	iránytűké
non-attributive possessive - plural	iránytűéi	iránytűkéi