Open main menu




Of uncertain origin. Perhaps borrowed from a Chuvash-type Turkic language before the times of the Hungarian conquest of the Carpathian Basin (at the turn of the 9th and 10th centuries).[1]


  • IPA(key): [ˈɟɛrmɛk]
  • (file)
  • Hyphenation: gyer‧mek


gyermek (plural gyermekek)

Gyermekeim (My Children) by Gyula Benczúr, 1881
  1. child (one’s son or daughter)
Usage notesEdit

In everyday usage, the variant gyerek tends to be more widespread, as it is considered stylistically neutral. Gyermek is typically reserved for official contexts, e.g. legal or administrative documents and medical literature. When it does occur informally, it usually carries an affectionate or nostalgic undertone.[2]


Inflection (stem in -e-, front unrounded harmony)
singular plural
nominative gyermek gyermekek
accusative gyermeket gyermekeket
dative gyermeknek gyermekeknek
instrumental gyermekkel gyermekekkel
causal-final gyermekért gyermekekért
translative gyermekké gyermekekké
terminative gyermekig gyermekekig
essive-formal gyermekként gyermekekként
inessive gyermekben gyermekekben
superessive gyermeken gyermekeken
adessive gyermeknél gyermekeknél
illative gyermekbe gyermekekbe
sublative gyermekre gyermekekre
allative gyermekhez gyermekekhez
elative gyermekből gyermekekből
delative gyermekről gyermekekről
ablative gyermektől gyermekektől
Possessive forms of gyermek
possessor single possession multiple possessions
1st person sing. gyermekem gyermekeim
2nd person sing. gyermeked gyermekeid
3rd person sing. gyermeke gyermekei
1st person plural gyermekünk gyermekeink
2nd person plural gyermeketek gyermekeitek
3rd person plural gyermekük gyermekeik


Derived termsEdit

Compound words


  1. ^ Zaicz, Gábor. Etimológiai szótár: Magyar szavak és toldalékok eredete (’Dictionary of Etymology: The origin of Hungarian words and affixes’). Budapest: Tinta Könyvkiadó, 2006, →ISBN
  2. ^ H. Varga Márta: Gyermek ~ gyerek in Magyar Nyelvőr vol. 134, issue 1, Eötvös Loránd University, 2010